fbpx
rövidpróza

#10

Köhögök. Néha már esik is, de a nyár utolsó visszalövései még a sarkon ólálkodnak. Nem tudják megállapítani, hogy allergiás vagyok-e. Mindenesetre kaptam egy gyógyszert, és alig két nap múlva teljesen rendbe jöttem; ez meg ezért gyanús. Ilyen hamar nem hathat. Persze nem tudhatom. Most pedig valóban épp elfogyott, de csak ma, ma van az első nap, hogy nem tudtam bevenni, ennyire nem működhet a placebohatás. Szívom az orrom, néha fújom is, köhögök, viszket a szemem, amivel az embereket nézem. Így járok körbe, húsz perce, vagy húsz éve. Folyik a taknyom és nézem az embereket. Ők néha visszanéznek és van, hogy megtudom róluk, ők milyen köröket rónak. Hogy ki mindenkit hibáztatnak és, bár ezt nem mondják, azt is megtudom, hogy a legtöbben magukat. Szerencsére megérzem, amikor azt akarják hallani, hogy ők nem hibásak. Istenem, ilyenkor milyen hálásak tudnak lenni.

Én írom ezt a cuccot.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük