#24

Létezik egy szűk periódus az ember életében, valahol a késő kamaszkor idején, de még egy fél lépéssel azelőtt, hogy belássa, előbb-utóbb kénytelen lesz foglalkozni olyan szóösszetételekkel, mint a társadalomba való beilleszkedés vagy a szerepek követése, amely periódust rendkívüli fogékonyság kísér. Amilyen zenét ekkor megszeret az ember, az egész életére vele marad és így tovább. És valamikor itt alakul ki benne egy érzés, ami csodálatos módon választ ad számára mindenre. Vagyis minden olyan kérdésre, ami abban az életkorban felmerülhet, ami persze nem valami sok, de akkor a minden. És természetesnek érzi, hogy ez a válasz nyújt ettől kezdve számára útmutatást. Ha nem is azt, hogy merre van az előre, de hogy miért arra, hogy mi az, amit ott keresünk, miért akarunk egyáltalán bármerre menni. Tényleg nem tudom ennél pontosabban megfogalmazni, amit ezzel mondani akarok, de mintha valahol a Guns N’ Roses, a hűvös, ahogy nyáron beérek a betonház árnyékába és egy csókon érzett rágóíz határolta területen lenne. Másnak talán egy Úrfelmutatás és a frissen nyírt fű illatának metszéspontjánál, nem tudom, egész biztosan mindenkinek máshol.