#38

(talán csak annyit még, hogy)

amikor a 2001: Űrodüsszeiában a Frank nevű űrhajós elszakad a hajótól, ott ér véget a 20. század. Ahogy lebeg az ember az abszolút szabadságban, korlátok nélkül, Isten nélkül, gyökértelenül. Ha ez után a kamera tovább követné, azt láthatnánk, ahogy a pánik és az eufória, ez a két fej, mely egyaránt az elképzelhetetlennel való találkozás élmény-testéből áll ki, együtt emészti fel előle a maradék oxigént, mígnem beáll hypoxia, s azt vízionálja, hogy megmenekül. Ez maradt az egyetlen izgulni valónk, hogy az utolsó percekben találunk-e olyan káprázatot, amely megfelel az ízlésünknek.

*

Érzem, hogy a létezésem valódi, csak épp semmi közöm hozzá. Nem annyira az álom légmentes gumiburka, ami körbezár, hiszen valóban tisztában vagyok vele, hogy ez a kanapé, ez a könyvespolc, ez a hűtőszekrény valódi és az enyém, inkább mintha mindezeket a valóság-igazolásokat elöntötte volna a sós tenger és én a homályosan csillogó víz mélyén mozognék és lélegeznék valami nem bolygatott módon, köröttem minden hiánytalanul megvan és kézzel fogható, a világ létezik, épp csak valami bazáros Atlantisz-epigonba süllyesztve.