#45

Nem gondolta ő ezt át eléggé, én meg ösztönösen ráéreztem, hogy itt valamit tönkre lehet tenni, így sikerült az ő hányavetiségével és az én reflexeimmel lehúzni a hétköznapiságba, amit pedig nagyjelenetnek szánt. Voltam én már ennek a másik végén is. Nem olyan kínos. Inkább csak felfakad az a pici nedv, amiről úgyis tudtuk, hogy ott van (fehér pötty a bőrön), akkor is, amikor oda-odapiszkálunk (és tényleg, mit remélünk olyankor?), tudjuk jól, hogy elkerülhetetlen, de szép tőlünk, hogy próbálkozunk. Jó volna egy súlyos eposzban élni, ehelyett péntek délelőtt 10 óra 43 van és nem jár a 3-as metró.