#49

Fullasztó hőségben kevés dühítőbb van annál, mint amikor folyamatosan hallod a mennydörgést valahonnan a távolból, miközben egy csepp eső nem hull le az égből, de még csak a napot sem tervezi eltakarni valami felhőféle. Mintha Miley Cyrus kiabálná az ablakom alatt, hogy le akar szopni, de hiába nézek ki, nem látom a fáktól, hogy hol van, ő nem tudja, melyik lakásban lakom, csak kiabál lent magányosan és kétségbeesetten, de egy lépéssel nem kerül közelebb a bejárati kapuhoz.

Negyedik emelet, lift nincs. A könyveimet volt a legkeményebb felcipelni. A videókonferencián azon viccelődtek a kollégáim, hogy épp aznap jelent meg egy cikk, miszerint a könyvespolc elől bejelentkezni egy bevett manipulációs technika.

Néztem a pápát, ahogy live-ozott az üres térről, tetszett, amit mondott. Általában tetszik, amit a papok mondanak, de ezt ritkán mondom ki, nem nagyon van kivel beszélni ilyesmiről. Néha próbálkoztam részévé válni olyan környezetnek, ahol ez adekvát lett volna, de valami mégis taszított abban a társaságban. Ami eléggé ellentmondásos, nemde. Volt tehát valami közös nevezőnk, ám úgy tűnik, ez más eredményre vezetett engem, mint a legtöbbeket, akik ugyanabból indultak ki. Ez azért kevés kellene legyen egy szektaalapításhoz.

Korábban sosem éltem egyedül, ez nekem új. Új társakat van lehetőségem szerezni, bár eddig nem tolonganak. Igazából nem szeretem az újat.