#56

– Követem ezt a lányt az Instán – meséli –, már régóta kíváncsi voltam rá, hogy milyen élőben. Tényleg nagyon szép. – Kérd el a számát – felelem. – Neked? – és nevet, illetve beszúr egy 😊-t. – Nem, csak úgy. Jó lesz tarcsiba. Egyszer talán kap egy rétest. (Belsős poén.) Hátha bulikázni támad kedvünk.

Egy másik alkalommal készségesen elismerem, hogy ami igaz: az igaz. Talán nem tévedek nagyot, ha úgy mondom, egyikőnknek se lenne így direktben kifogása az ellen, ha egy bármilyen kései óráig is húzódó este lekerekítése céljából felinvitálna minket egy kilépő fröccsre az I. kerületi albérletébe. (Vagy saját lakás? Az apja vette neki? Adott pontokon annyi mindent akar tudni az ember, aminek semmi jelentősége.)

Ülnénk a kanapéján ketten cinkosok és riválisok egyszerre, vele a sminkelésről beszélne, velem a borokról, hagynánk, hogy tüsténkedjen a nyitóval (alig találni ma már rendes dugósat, csak a kifinomultabb világrészeken adnak az ilyesmire, csavaros palackok mindenütt), és olyanokat mondanánk, mint hogy nem érdekes, jó lesz az a pohár is. Megígérnénk, hogy ha kedves lesz hozzánk, elmagyarázzuk neki a poént.