#59

A lendületes, határozottságot sugárzó léptek, ahogy sietnek a vezetői meetingre. A laptopok a hónuk alatt, a kapkodó félmondatok egyre emelkedő hangerővel, hogy túlharsogják a másikat. Aki első heteit tölti a cégnél és csak a hangok szűrődnek be hozzá, de nem látja a beszélőket, azt gondolhatja, hogy mind telefonálnak éppen. Fel sem merülne benne, hogy ezek egymáshoz beszélnek párhuzamosan. A piaci verseny már házon belül megkezdődik: ezeknek a koffeinleheletű csatáknak a tétje, hogy kinek a mondandója tör át a zajon, ki tudja általa jobban pozícionálni magát és érvényt szerezni az elképzeléseinek. A munkavállalók a helyükön ülve izgulnak, szívverésük együtt gyorsul a beszéd tempójával, ezzel avanzsálnak a történések résztvevőjévé. Ki-ki a maga vezetőjével azonosul lélekben, a monitorja mögül bólint, ha érveket hall és rázza a fejét, ha felháborodást. Mindeközben pedig folyamatos készenlétben figyel, hátha valamilyen kimutatást kellene amannak a kezébe nyomni a vita közben állítását megtámogatandó. Közeleg a kilenc óra, fokozatosan mindannyiukat elnyeli hát a tárgyaló és az ajtó becsukódik. Ilyenkor a kívül maradtak is fújnak egy nagyot, és igyekeznek átérezni az agyukban szétterjedő endorfint, amit az a felismerés termel, hogy az ő vezetőjük hangját még most is hallani a zárt ajtókon keresztül.