#6

– Soha nem sminkeled magad?

Nevezhető-e jogosnak egy ilyen kérdés? Legalább is kényes ösvényekre evickélt ez esetben a joggyakorlás. De hát a kíváncsiság, a másik megismerésének vágya.

– Nem szeretem felhívni magamra a figyelmet.

A férfi ezt tréfának értelmezvén: nevetett, igaz nem őszintén (megsejthetett valamit). Érzékelhető volt némi gyanús rezgés a mondat után lógva maradt csendben, illetve a nő tényleg csak leheletnyit felkunkorodó mosolyában, amely ilyenformán inkább szólt az alkalomnak, az együtt levés örömének (ami persze imponáló, többet ér, mint bármilyen rúzs), minthogy egy rafinált geget kísért volna. Maradt a zavart várakozás, a férfit sehogy nem vitte rá a lélek, hogy egyenesen beismerje, nem érti (a poént).

Könnyűvérűnek így direktben nem nevezte volna, csak annyi, hogy a Kalkuttai Szent Teréz és a ribanc között feszülő tízes skálán inkább nyolcas, mint hetes.

Aztán a nő bevitte a touchét, épp úgy (látható erőlködés vagy különösebb koncentráció nélkül), ahogy arra csak ő képes:

– Így is észrevesznek.

A legyőzöttség – mégis – felszabadító mámora. A behódolás elsőre még ijesztő gyönyörűsége. A felismerés (homlokára csap), hogy ez a nő különleges. (Hogy is ment ki a fejemből!)