#82

Az ujjbegyekre koncentrál, az orra hegyére, később a nyelvére, ahogy a szájpadlásához ér, nyomja fel és mintha egész teste mozdulna vele együtt, már-már levitál. De aztán erről a koncentrált befelé fordulásról, a saját érzékeire és testének akár csak kisebb zugaira való összpontosításról mégis egy másik test jut eszébe és egy ideig nem is érzékeli ezt a szemléletváltást. Aztán meg nagyon is érzi, hogy nem történt itt semmilyen váltás, lényét és figyelmét kiterjesztette arra a másikra, így innentől ők ketten egy. Érdemes-e ezen álmélkodni, gondolja magában és arra jut, hogy feltétlenül!

Az álmélkodás maga mintha megint le lenne sajnálva. Pedig látni annak a nyaknak az ívét, ahogy a fül mögül lágyan megindul a váll felé és bújik el a ruha alatt, és nem hagyni elég időt rá, hogy ebben az ittlét értelmének igazolását fedezzük fel, ez az élet káromlása kellene legyen. Annak kéne betudnunk. Az ilyen barátunkat megértő bíztatásban kellene részesítsük, hogy sürgősen találjon valami hobbit legalább. Mindegy mit, de próbálkozzon. Menjen kirándulni. Meditáljon az erdőben. Váljon eggyé vele.

álmélkodik: gyöke a csudálkozásból fakadó á indulathang. Állapító ragu viszonyneveket vonz.