Játékelmélet

Az öreg Sántha azzal nyitott mindenkinél, hogy a Zoltán papa megfigyelte őt az ötvenes évektől kezdve, tulajdonképpen ameddig erre igény volt. Ezt mondta jónapot helyett is. Persze mondott az mindent, senki nem vette komolyan. De most állítólag a gyerekek kikérték az aktákat és kiderült, hogy tényleg. Hogy konkrétabban mi volt az aktákban, azt nem mondták. Sántha a hátsó udvart kaparta világ életében, meg etette a tyúkokat, ezt figyelte meg tehát a Zoltán papa, erre volt igény a rendszer részéről és ez a rendszer tervezett százötven évre.

Jelentett itt edző, énekes, filmrendező, jelentett Zoltán papa. Gyermekei megrendülten néznek maguk elé, sírás nincs, vagy már nincs, a poszt-sírás állapotát olvasni ki a szemek vöröséből, mert a családban mindenki egyenes, mint a zászlórúd, ezt hagyta örökül a Zoltán papa, akinek a legitimitása azért most kissé viszonylagossá vált. Tényleg, ilyenkor mi van, akkor ettől kezdve nem kell mégse egyenesnek, hazafinak stb. lenni a leszármazottaknak?

Zoltán papa húsz éve halott, emlékeim róla hézagosak, általában az emlék velejárója, hogy hézagos, ez remek alapot nyújt a változatossághoz, kinek és mikor mi esik bele a hézagba és mi az, amiből legendárium lesz, abból meg a zászlórúd. Arra viszont emlékszem, 12-13 lehettem és meséltem neki, hogy vagyunk az iskolában mi, meg vannak ők, a másik osztály, és megy a harc, gangbang, mi az, kérdezte, hát ilyen osztályharc, feleltem, ezt ezután mindig elmondatta velem és nevetett. És azt mondta, hogy az ilyen ellentéteket érdemes focival elintézni, kifocizni a feszkót, kulturált, mégis férfias módja a mindenféle elintézésnek.

El is képzelem, ahogy felállnak két sorba, jobbra a forradalmárok, balra a megtorlók, besúgók, aztán hadd szóljon. Hányan nem tudnák elsőre, melyik csapatba valók! Egy hang: Zoli bácsi, ide gyere, eggyel kevesebben vagyunk! És micsoda megmondások zümmögik be a lelátót! Ellátsz a kapuig? Most célozzál, vörös pöröly! Nevezett ujjával pimaszul mutatja, hova megy majd a labda. Egy anekdota, amely így kezdődik: Nálunk a művezető délután kiadta a jelszót: tűnjünk innen a fenébe. Továbbá: Himnusz, Isten áldd meg. Spori, az ávósoknak nem játszanak semmit? (Nevetés.) Pipi! Házmester…? – Minek neveztél…?! – Én csak a büfébe…

Oldalt egy sátorban szabadegyetem: Neumann játékelmélete a hétköznapokban. Hogy ebben a rendszerben megítélni az abban a rendszerben véghezvitteket, logikai bukfenc, nem lehet, mások a szabályok, mások a viszonyok, még a szavak is mást jelentenek, mintha itt, a futballpályán kiáltaná valaki, hogy out! (Hogy a fogolydilemmáról ne is beszéljünk!) Más szóval: Laci, szóljatok a Kicsinek, hogy nem izé, a széleket! Ilyenkor tessék hátrajönni segíteni, a Zoli bácsiék megcsinálják egy az egyben, aztán bumm, mehet a Batyu! Stratégia, kooperáció, álé-álé-álé.

De állj, kivel konzultál a játékvezető? Valakinek az igazolásával lehet valami? Magához rendeli Zoltán papát. – Cseréljen mezt az ellenfél 7-esével. – Jaj, Zoli… – sóhajt a Sántha Olga néni a lelátóról, a szíve elé kapja a kezét, szája legörbül. – Mi a…? – dörmögi a férje. Ők hárman szótlan néznek egymásra, hol egyikre, hol másikra, a játék meg áll. – Megöllek… – Légy szíves, ne most – és Zoltán papa már ballag is a másik térfél felé.

Hanem itt mi, rokonok és barátok, kicsit rá is unva már a gólnélküli, küzdelmes, de pocsék mérkőzésre, lecsapunk az alkalomra és közbelépünk. Megrohamozunk egy kifejezetten erre a célra kihelyezett korabeli 6-os villamoskocsit, s szelep jelleggel az oldalára fordítjuk a Szállj fel szabad madár dallamára. Kár, pedig majdnem megoldottunk valamit a világban. De legalább kint voltunk kicsit a jó levegőn.