Közlés, kényszer

A nagymutató tempójára hullik a vakolat, lassú másodpercek, gyors órák, pohár víz az asztalon, a flakon címkéje szerint gondosan választott aromák, ha felemelném, ott maradna egy majdnem teljes kör, vékony, mint az a szál, ami összetartja ezt az egészet. Nem mozdítom, ha hozzáérne a fogamhoz, szemfog, a hármas, a bal oldalon, a fél fejem hasogatna tőle. Nem jutok beljebb, közelebb, nem leszek egész én se, az a halál volna, elkerülhetetlen, de elvárhatónak mégse mondanám. Nincs sírás, hagyjuk is ezt. Nem igaz, hogy megkönnyebbült volna. Nem állítom, hogy aki ilyet mond, az hazudik, nem látok mások fejébe. Ő mindenesetre teljesen őszintén, természetesen, emberi ösztön, ledermedt, halálra rémült. Szerintem mégiscsak sírt, legalább akkor, és lehet, hogy azóta is néha, egyedül vagy mások előtt, előttem még nem, mintha épp előttem kéne tartania magát, talán ő se tudja még, hogy hányadán állunk egymással, mindenesetre távolságot tartunk, ő tart tőlem, kicsit én is, mégsem mutatja, hogy bármelyik pillanatban, akár a nagymutató döngésére, akár egy kortynyi víz kilöttyenésekor, összeomolhat. Még ha ideiglenesen is.

Először félt, elkeseredett, mint általában, ha az ember elveszít valamit, akkor is, ha kisebb valamit, mint az élete. Kevéssel eztán kezdte csak el rá jellemzően fejben összegereblyézni az ötleteit, hogy mi mindent akar még ebben a pár hónapban. Ilyesmit mindenki végiggondol egyszer-kétszer az életben. Ha oda fut ki a dolog, mi mindenen változtatnánk, mert hiszen ha nem is vagyok halálos beteg, de mégiscsak feltartóztathatatlanul haladok a kör bezárulta felé, ez tudományos stb. alapvetés, és már mért volna erőnyerő, aki előbb ér el odáig, akkor akár hasznos is lehet. Biztos van rá példa. A minden mindegy alapon történő gondolkodás és tervezés kétségtelenül nagyobb szabadságról szól. Lehet aztán, hogy ez nem csak elméletben van így, hanem aki nem tud felmutatni kerek perec egy májzsugort minimum, azzal ilyesfajta ötletbörzén inkább ne szaladjon el a ló. De akkor ők mégiscsak előnyben vannak, s ezt lehet irigyelni.

Jó lett volna persze még bepótolni ezt-azt, de most Basa, mondd meg, nem vérlázítóan ócska dolog ilyenkor utazáson, kurvákon törni a fejünket? Én meg erre, mintha csak kitört volna belőlem valami, mintha egész idáig, amíg kussban bámultuk az asztalon a poharat és azon merengtünk magunkban, hogy akkor most összeérne-e az a kurva vízkör vagy sem, most kérdést kaptam volna, elkaptam, mint egy halat, és ragaszkodnék hozzá, az est nagy lehetősége, és elkezdtem arról beszélni, hogy az emberek talán ott basszák el, vagy hát attól függ, szerintem elbasszák, amikor a koncerteken fotóznak, szerelmeskedés helyett striguláznak, feljegyeznek magukban mindent, vagy akár le is írják, pedig nem is feltétlen akarják ám megmutatni másnak, nem is mindig a dicsekvés, az önajnár, néha elég, ha ők tudják, más lesz a testtartásuk, a hangsúlyokat nem oda teszik, a világban azonnal nem ugyanott foglalnak helyet, mint előtte, szóval mindezt ahelyett, hogy ott akkor örülnének. Nem utólag a hozadékoknak, amik vagy vannak, vagy nincsenek, hanem maga a bőr, a cseppek, a meleg, a borzongás.

Tiszta hülye vagyok, mért kezdtem most ezt el mondani neki? Mit akarok kihozni ebből? Hirtelen végigfutott a gerincemen a szégyen, hátulról átölelt, befolyt a hónom alá, aztán fel a nyakamig, és úgy éreztem, azonnal elkezd ömleni a fülemből ez a véres-tüzes massza.

Nem a folyamat, mondta aztán folytatva a gondolatomat, mint akinek most tényleg erről eszébe jutott valami, nem a megélés, hanem valamiért a letudás, a kipipálás számít. A felvilágosító könyvek erre írják, hogy túl nagy hangsúlyt helyezünk az orgazmusra. De hát kinek nem volt már olyan folyamata, amiben az volt a legjobb rész, amikor elmesélte.