#112
Végül is, ha már idáig eljutottunk, lehet, érdemes volna felülvizsgálni ezt-azt, gondoltam végig éjjel kettőkor a McDrive előtt, ahol nem akartak kiszolgálni minket, mert gyalog érkeztünk, ezért elkértük a hotel recepciósának biciklijét és úgy mentünk vissza, de a fagyi addigra elfogyott. Az a vicc, hogy amúgy kalkuláltam érzelmekkel, ha nem is pont így, nem ilyen irányokból és -ba, ebből hát kialakult némi pislogás. Hogy emberek komolyan ilyen energiák között élik az életüket? És bár engem csak erre a kis időre vettek be maguk közé játszótársnak, de azonnal kényelmetlen érzések nélkül kezdtem gondolkodni a kapcsolódás kifejezésben, működésbe léptek rég sufniba vágott eszközök, életre kelt papír és tégla, a nyár utolsó szikrái leuralták a kiégett malom előtt elfutó patak felszínét, ami így minden szögből nézve mosoly alakúnak tűnt, de ezt nem igazán lehet így utólag leírni, csak emlékezni rá, hogy valahol ott volt.