#44

Az olvasás rontja a szemet. Antikvár könyvek piszka, pora ragad az ujjak végére, meg felszáll a szembe, s vakarózásra késztet, hogy így még jobban beledörzsöljük. Aztán csepegtethet az ember, hogy kikönnyezze a boldogságot.

Gyanús, hogy a könyvemből hiányoznak lapok. Nem nyomtattak rájuk oldalszámokat, innen a bizonytalanság. Nehéz eldönteni, kevésbé érthető-e így, mintha. (Csak nem volt akkora hülyeség a hagyományos történetmesélés.) Vagy csak nem akarom belátni, hogy ennyi: az egész.

Mintha keresnék valamit ezekben a könyvekben, nem önmagukért olvasom őket, hanem hogy több legyek általuk, hogy a belőlük szerzett tapasztalatokat később forintosítsam, hogy megtudjak belőlük valamit a világról. Sosem az olvasásért magáért.

Remélem, lesz tíz múlva, aki máglyára dobja, amit írtam.