#53

Aztán az órák óta tartó fesztelen, de illedelmes, beszélgetés után egyszer csak úgy határozott, azért is belenéz a szemébe, úgy ahogy akkor nézett, és ha lát benne valamit, akkor azt fogja magával vinni, arra fog emlékezni ezentúl. Elhallgatott, felé fordította a fejét, s egymásra néztek. Mint amikor az összekuszált apró darabok a homályból és káoszból hirtelen a helyükre rendeződnek valami ismeretlen eredetű mágnesességnek engedelmeskedve. Így élesedett ki őelőtte is a kép, amely egy másodpercig létezett csak, vagy addig se, talán egy csillanás volt csak a szemben, és jó, hogy nem volt több. Erről jött rá, hogy mégis igazuk lehet azoknak, akik állandóan fényképeznek. Hogyan is lehetne azt az egyetlen pillanatba sűrített rengeteg jelentést azonnal feldolgozni? Ehhez valóban utólag kell visszanézni, nagyítóval pepecselni és ha hozzátesz valamit az a filter, akkor isten neki, hadd szóljon.