#64

Nézem a könyvespolcokat és magamban elkezdem rendezgetni, az eddigi nagyjából műfaj szerint sorrendet, amelyben azonos szerző művei a megjelenés időrendjében elhelyezve mozdíthatatlan alapegység, felváltja egy kommerciálisabb megközelítés, hogy a bal oldalira lenne célszerű pakolni az antikvár, elhasznált, de legalábbis kifogásolható állapotú példányokat, a jobb oldalira pedig az elmúlt években vásárolt, egyszer olvasott, piaci értékéből alig vesztett darabokat. Mindezt annak érdekében, hogy ha egyszer ide találnék hívni egy felvásárlót, mégse legyen akkor a káosz, állapítson meg külön összeget egyikre és másikra, mert egyébként nekem itt ne hagyjon egy árva oldalt se. Leszámítva nyilván a szerző által dedikált, pláne a szeretők, rokonok születésnapi jókívánságait magán viselő köteteket. Miért jutott ez az egész eszembe? Most hogy itt a fűtésszezon és naponta órákon át hallgatom a konvektor pattogását, egyre gyakrabban gondolok arra, hogy az alattam lakó igazoltan tébolyult alkoholista mekkora biztonsági kockázatot is jelent tűzvédelmi szempontból. Ha porig ég mindenem itt felette, vajon össze tudnám-e szedni hitelt érdemlően egy jegyzőkönyv számára, milyen vagyontárgyak s mekkora értékben vesztek oda. A könyveimnek nyilván esélye sem lenne. Lehet, hogy ez csak paranoia (de az a fajta, amikor az ember azt képzeli, üldözik, és tényleg üldözik), jobb óráimban meggyőzöm magam, hogy mi sem igazolja jobban, hogy csak eltúlzom, mint hogy szegény ördög eddig se robbantott. De azért inkább egy ószeres vigye el a könyveket, pár havi fűtésszámla kijönne belőle. Ez a kézzelfogható tárgyakról való látszólag könnyed lemondás pedig pont beleillene a semmihez nem kötődő modern ember imidzsébe, már ha olyan volnék.