#69

Én még soha nem szerettem. Ezt vagyok kénytelen feltételezni, azok után, hogy érzéketlen szemétnek nevezett és egészen úgy tűnt (az enyhe remegés a pillákon), mint aki komolyan gondolja. Én erre annak az embernek az óvatos csodálkozásával reagáltam, aki többször megfogadta, hogy már nem csodálkozik semmin. Voltak addig is úgymond elképzeléseim magamról, ki merre mennyi vagyok, ezek mást sejtettek, jóllehet az én ítéletem nem objektív, a széles közvélemény jobban teszi, ha egy tőlem független személytől szerez információkat rólam. Ez még nekem is hasznomra válhat. Ne feledjük: önismeret és sok folyadék!

Egyébként is ez kellett volna legyen a pont, amikor még a harci hangulat teljében otthagy engem Báthory és az Elek utca sarkán az albán pékségtől nem messze (direkt nem a presszót mondom tájékozódási pontként, irodalomban a kocsma mint helyszín engem eltávolít a szövegtől, nem tudom onnantól komolyan venni, az italhoz nyúlni mindig a legkönnyebb megoldás; másfelől már megint nem tudom hol a helyem, hiszen nem én olvasom ezt, én csak írom), de nem akkor mondta fel a viszonyunkat, hanem később, amikor ennek dramaturgiailag már kevésbé volt helye. Ez lehet az élet: ilyen kidolgozatlan történetek összessége.