#85

Reggel összeszedtem minden hirtelen a laptopomon fellelhető szövegtöredéket, a félbehagyott mondatoktól kezdve a válási papírok kimásolt bekezdésein át a korábban már kihúzott fejezetekig. Szerettem volna ezekkel a használhatatlanságukról több ízben bizonyságot adó részekkel egyszerűen nyakon önteni a regény kéziratát. Hogy aztán ahol majd rést találnak, oda becsorogjanak és akkor utólag úgyis azt mondom, hogy ez így volt kitalálva. Látni akartam egyben mindent, érezni, hogy ennek így azért már volna valami súlya.

Mint ahogy fizetésnapon nézem lomhán a bank applikációjában az egyenlegértesítést; szeretem néhány lélegzetvétel idejéig azt érezni, hogy ez mind tényleg ott van, noha tudom, hogy nincs, hiszen perceken belül továbbutalom a nagyobbik részét albérletre, gyerektartásra, személyi kölcsön törlesztésére. Ott van, de nincs ott, mint ez a képalá, ami nem jó semmire, a regénybe legalábbis semmiképp, pedig amíg amazt le nem adom, addig még többször át fogom copyzni abba a file-ba és halkan sóhajtom majd, hogy még ezer karakter.