#87

„Nem lehetséges-e, hogy az egész történelmet annak a lendülete vitte előre, hogy a végén előálljon a Föld mint rom és felépüljön a rommá válás történetére való emlékezés egyetemes archívuma?”

A mottót mint eszközt hajlamos vagyok a létező legócskább húzások közé sorolni. Úgy tenni, mintha egy szerző szövegét legitimálhatná pusztán az, hogy valaki nála híresebb valamikor már írt a témáról (hasonlót), ezzel tényleg csak olyan olvasókat lehet megetetni, akik a borító színe szerint rendszerezik a könyveiket a polcon. Ne legyenek kétségeink, az ilyenek más aljasságtól sem riadnak vissza.

Hogy ha halott embertől idéz, attól majd igaza lesz. Kis bíztatás hatására még azt is elhiszi, hogy ők egy ligában játszanak; végül is ott vannak mindkettejük gondolatai egymás alatt.

Azért jutott mindez az eszembe, mert megtaláltam a készülő regényem tökéletes mottóját Hartmut Böhme A romok esztétikája című esszéjében és ez most furcsán jó érzéssel tölt el. Pedig ő még meg se halt.