#105

Nemrég a fényképésztől sikerült téves kódot kapnom, így a sajátom helyett valaki más elkészült fotóiba tekinthettem bele. Megnyugtatott, hogy a jól sikerült képek aránya nála sem volt magasabb, mint nálam szokott lenni. A próbálkozásaink és félrecsúszásaink meglehetősen hasonló tendenciát mutattak: elsietett blendebeállítással lőtt budapesti esték, a tekintetről a gallérra csúszott fókuszú portré, illetve ezek mellett néhány elfogadhatónak mondható tájkép, a mozdulatlanságukkal biztonságot nyújtó dombok és hidak. Az egyik portrén különösen megfigyeltem a színeket, a fehér nyak ívét, a fül mögé kanyarodó fekete tincseket, a szemüveglencsén át a pillák köré gyűlt lilát.

Számos lehetőség kínálkozik belesni mások életébe, ezek egy jelentős része direkt e célra jött létre, hogy nézzük, lessük, kövessük a másik mindennapjait, épp ezért ez az ilyen direkt szándékot nélkülöző véletlen akkor is jóval közelebb állt a bűnös voyeurködéshez, ha semmi igazán az ingerküszöböt támadó információ nem került is illetéktelen kezekbe közben.

Ez pedig egy fekete-fehér kép a macskánkról, amint valamit les.