#107

Ügyetlenül tartottam a több mint ezer oldalas könyvet a két hüvelykujjam tövében, a mutatóujjal közösen bezárt Nike-pipa mélypontján a hétvégi kertrendezés nyomában kialakult halványpirosan nedvedző sebek miatt, amiket a nap folyamán Bepanthennel kezeltem le, ha épp eszembe jutott és amik szinte felajánlották magukat a lapéleknek, mintha valami halálraítélt kacérkodna perverzen a hóhérbárddal. Megcsúszhatott az ujjam, ahogy lapoztam és hirtelen felgyűrtem a papírt egy kis helyen a sarokhoz közel. Szakadás nem keletkezett, de gyűrődés keltette csíkok igen. Próbáltam ezeket óvatos ellenirányú hajtással semlegesíteni, ami persze sosem lehetséges igazán, az embernek mégis ez jut eszébe elsőnek. Aztán még mindig óvatos mozdulatokkal simítottam kettőt a papíron, végül is sikerült valamelyest mérsékelni a kárt. Esetleges eladás esetén a könyv még mindig túlzás nélkül kiérdemli az újszerű jelzést, amennyiben újszerűnek lehet nevezni bármilyen kötetet, amit öt évvel korábban hoztam ki az üzletből. Mert tegyük fel, hogy elhasználódásról nincs szó, a papír minőségét sem párás levegő, sem erős napfény nem kezdte ki a könyv megvásárlása óta. Visszateszem a polcra, nem adom el, még nem, újabb öt év múlva megint felmérem az állapotát, kifogástalan, írom majd a hirdetésbe. Újabb tíz: korához képest jó állapotú.