#108

Riadt madárhang az erdő felől, sötét van, egyedül a vízközmű-szolgáltató bejárata feletti lámpa világít. Dermedten néz szét maga körül: Hová tűnt mindenki? Az utolsó kiáltások visszhangjai még itt vibrálnak körülötte, az esőáztatta kabátok szúrós szaga sem szállt még fel. Mintha mindenki csak a tulajdonságait küldte volna el maga helyett, de már azok is sorban elhagyják az emlékezettel befogható időt. Maradt még pár oldal üresen a naplómban, O. erőlteti, hogy írjak valami újat. Persze ne ilyet, ne ilyen rémálomszerűt, hanem szépet, valódit, gyerekek a kertben, szülők támogató környezetet teremtenek, a felnőtt fogszabályzóktól rendezett mosolyok fültől fülig érnek, karok ölelik egymást, a bőrök simák és a testek szerethetőek. A világ egy gesztenyefa árnyékában pihen egy nyárvégi délelőttön. Nemsokára a termésből vidám kis barna emberkék lesznek, testüket gyufaszálak tartják egyben.