#109

Hogy én mit keresek hétköznap éjszaka egy vonaton, azt tudom. Tudom, hogy nem szokásom ez, így alakult, rendhagyó az alkalom. De mit csinál ez sok mindenki rajtam kívül? Mindenkinek nem lehet rendhagyó. Nem lehet a rendhagyót rendszeresíteni, hiszen. Ez volna a normális, hogy ilyenkor?! Kulturált megjelenés, magabiztos jelenlét. Szóval józanok. Mennek. Hova? Ketten a középből felsővezetővé válás előttük álló lehetőségeit tárgyalják meg (csütörtök éjjel józanul egy vonaton!), hallhatóan nem teoretikusan, hanem mint ami épp aktuális. A kalauznak fogalma sincs, lesz-e átszállás Kőbányán, egyikük meghallja és készségesen már keresi is nekem a telefonján. Lesz. Átszállás után meg ez a másik, cipőt le, papírzacskóba rejtett péksüteményt és palackozott üdítőitalt elő, füles a fülbe és nézi a sorozatát, miközben vacsorázik. Semmi megbotránkoztató, egyszerűen így kényelmes, nem zavar vele senkit, így szokta. Láthatóan ehhez hozzá van szokva, hogy így az éjjeli vonaton. Hova mennek? Mennyi történet, amit nem ismerek meg soha. Éjjel három körül futok be az állomásra, végre lelépek a sínek mellé, utánam egy legfeljebb 18 éves lány kászálódik fel a biciklijével. Ő most indul. Mennyi hova.