Minden egész – regényrészlet (2.)

Esténként lassacskán elkezdi észlelni azokat a zajokat, amelyektől ez idáig
elzárkózott. Tárgyaké ugyan, de azokat emberek működtetik. A csövekben zúduló
víz. Valamilyen hangos zúgással működő elektromos eszköz. Aztán egy robaj,
mintha a felette lévő emeletről, olyasmi dübörgés, mint amikor felborul egy súlyos
asztal. Épp csak felette már nincs több emelet, valamelyik szomszédos lakásból kell
hát jöjjön a hang, ha tréfás köröket róva jut is el hozzá. Emberi hangot azonban
megint napok óta nem hall, még tévét, rádiót se, pedig az volna a vízválasztó. A
kiabálós ember is csöndben van.

Aztán minden kétséget kizáróan kinyílik a szomszéd lakás ajtaja.

– De hát akkor mégis lakják! – szinte kimondja ezt. A bejárat felé sandít, amelyen
túlról lámpakapcsoló klikk-klakkol élesen visszhangozva. Nem hogy lakják, de élik is,
vendéget fogadnak, hiszen az ajtó lendületesen nyílt, most meg a tompa trappolás
arra enged következtetni, hogy épp elhagyta valaki a lakást, vendég volt tehát, aki
így, az este közeledtével távozik. 

Nyolc hónapja nem tudja, kik laknak a házban rajta kívül. Alig találkozott ez idő
alatt valakivel, ugyanaz a három-négy közömbös arc, a biciklis ember, a kutyás nő,
meg a vöröslő szomszéd.

Hogy ennyi idő alatt ennyire nem ment semmire a beilleszkedéssel, erről más
hasonló semmire nem menések is eszébe jutnak. Negyven évével vajon mennyire
lehet elégedett? Nem győz rácsodálkozni, hogy ez már egy történelmi lépték, ennyi
ideig voltak itt a kommunisták, erre a negyven évre vezetünk vissza minden törést és
veszedelmet még vagy kétszáz újabb évig. Neki negyven év alatt alig sikerült némi
becstelenséget abszolválnia, nemhogy hazabaszni egy országot. Igaz, azoknál volt
is hozzá apparát. Benézni minden lépcsőházba, megnyomni minden csengőt. Előttük
nem volt titok, ő meg csak találgatja, miféle emberek lakják ezt a házat. Milyen ruhát
hordanak? Mit szeretnek? Kivel bújnak ágyba? És hol lesznek tíz év múlva?

– Kérem, meséljen arról, miként látja magát tíz év múlva!

– A cégüknél megszerzett felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot kamatoztatva
felsővezetői pozíciót töltök be egy nemzetközi nagyvállalat ügyfélmenedzseri
osztályán. Proaktív munkatársakkal veszem körül magam. Helyet adok az
innovációnak és az idős embereknek. De bele nem pofázhatnak. Fontosnak tartom
majd, hogy beosztottjaim megfelelő életkörülményeket élvezzenek az irodában. Lesz
kávé is. Évente kétszer tenger mellé, egyszer pedig síelésre alkalmas, hófödte
hegyekbe utazom a családommal. A kertésszel rendesen bánok, a kutyát
kozmetikushoz vitetem, szüleim sírját rendben tartatom. Gyermekeimet felvilágosult
szellemben nevelem, osztályfőnökükkel édesanyjukat nem csalom. Taníttatásukra
félreteszek. Ügyelek a műanyagra és a felmosott konyhakőre. Nem teszek hamis
tanúbizonyságot. Nem terjesztek legalább két független forrásból meg nem erősített
értesüléseket. Jogokat követelek és jogokat adok. Imádni fogom a jogokat! Egykori
pályatársaimmal kiváltságaim nem éreztetem. Nem mintha nekik ne lett volna meg a
lehetőségük. Autóm elektromos lesz és nemdohányzó. A házam, a teraszom is
nemdohányzó, a rokonaim, a barátaim szintén nem dohányzók és a városom,
amelyet ingatlanadómmal támogatok, úgy en bloc nemdohányzó. Lesz. 

Úgy képzeli, bekopognak majd, ha megneszelik, hogy már nemcsak lakók, de
szereplők lettek. Tudni akarják majd, mi a szándéka velük, cselekedeteiknek
mekkora hatása lesz a főbb történésekre, esetleg azok eleve velük történnek-e meg.
Senki nem akar egy elnagyolt szomszéd lenni, aki néha kikukucskál. 

– Csak azt szeretném elmesélni, hogy a hatvanas években hosszú időt töltöttem
az Elzettnél. Főnök voltam, sokan dolgoztak a kezem alatt, de szerettek.

A másik: 

– Én jártam Kubában, akkoriban az nagy szó volt. 

A kiabálós pedig:

– Négyéves voltam, amikor apám otthagyott minket, anyám egyedül nevelt fel
három gyereket, és tudod, mit kap most az államtól?!

Az este közeledtével, ahogy elhalnak a lépcsőházi zajok, úgy erősödnek fel a
hurutos panaszok. Legalább két ember köhögése hallatszik fel a negyedik emeletre,
és bizonyára Basildon küzdelme a levegővétellel is tudomására jut másoknak. Fura
ez a fajta elkülönülés, gondolja, össze is vagyunk zárva, meg izolálódunk is
egymástól. Megjelölni sem kell nagy vörös X-szel az ajtókat, halljuk anélkül is, hogy
melyik mögött lakik fertőzött.