#9

Bárcsak hazudnék, ha azt mondanám, nem akarlak bántani. Időnként leszemétkurvázlak, de csak magamban. Sose mondanék ilyet rólad senki előtt, pedig kéne. Hogy aztán becsületed megvédendő fenyegetőleg felemelkedjek, árnyékom sötét leplet vonjon a fejem fölé, közeledtemre riadtan hátráljak a falig, dühösen galléron ragadjam magam, látszódjon tekintetem zavarában a kiszámíthatatlanság és a pöttynyi őrület, hirtelen lefejeljem az orrnyergem, hogy ömöljön a vérem, az ingemre rá. Vagy jól azt képzelném, hogy te vagyok, csattanna a kifeszített tenyerem az arcomon, a sarokba rugdosnám kétrét görnyedt magamagam, felköpnék és aláállnék. Nagy műsor lenne, lássuk be.