#113

Újabban nem utálom annyira a 90-es éveket. Kezdem belátni, hogy nem volt az egész egy posvány, csak én néztem rossz irányba. (Lehet, hogy az Oasis miatt. Nekem ők teljesen kimaradtak, valami fogalmam volt róluk, de ügyet se vetettem. Mire felfedeztem, mit tudnak, már arab kézen volt City.) Túlexponált emlékek, amiknek utólag mesterségesen adunk mélységet. Jól van ez így, aki tizenévesen mélységekkel foglalkozik, az egész életét fekete-fehérben fogja végignézni.

Mire ezek a képek eljutottak a laborba, a világ összes esője rázúdult Közép-Európára, előkerültek a viharkabátok, a fotósok pedig a Duna-parton keresik a következő pályázat nyertes munkájának témáját. Én is lőttem egy képet egy fekete fellépőruhába öltözött nőről, aki egy tevét terel maga mellett az esőben. (Cirkusz jött a városba.) Majd meglátjuk, hogy sikerült. De per pillanat ezek a kedvenc fotóim. Még ha van is valami életellenes abban, ahogy visszafogom a napfényt a nyár utolsó napján.