– Soha nem sminkeled magad? Nevezhető-e jogosnak egy ilyen kérdés? Legalább is kényes ösvényekre evickélt ez esetben a joggyakorlás. De hát a kíváncsiság, a másik megismerésének vágya. – Nem szeretem felhívni magamra a figyelmet. A férfi ezt tréfának értelmezvén: nevetett, igaz nem őszintén (megsejthetett valamit). Érzékelhető volt némi gyanús rezgés a mondat után lógva maradt csendben, illetve a nő tényleg csak leheletnyit felkunkorodó mosolyában, amely ilyenformán inkább szólt az alkalomnak, az együtt levés örömének (ami persze imponáló, többet ér, mint bármilyen rúzs), minthogy egy rafinált geget kísért volna. Maradt a zavart várakozás, a férfit sehogy nem vitte rá a lélek, hogy egyenesen beismerje, nem érti (a poént). Könnyűvérűnek így direktben…

Ha hallom az előszobai szalagfüggöny zörgését, akkor tudom, hogy közeledik, de még lehet, hogy a mosdóba megy. Ha hallom a kilincset kattanni és az ajtót tompán puffanni, akkor mosdóba ment. Ha nem hallom, akkor az évtizedes parketta nyikorog lassú, súlyos léptei alatt. Ha hozzám jön, hátra a szobámba, megkérdi, nem vagyok-e éhes. Sosem vagyok éhes, ezt furcsállja. A parketta régi, az ajtók régiek, a zsaluk régiek, a festés, a konyhában a tűzhely, a fürdőben a csempék, a kád, a tükör régiek. Nem rosszak, csak régiek, az meg nem zavar. Nem tudom, zavarna-e, ha az enyém lenne, még az is lehet, hogy igen, sokáig ez volna mindennapjaim fókuszában, hogy lecseréljek ajtót,…

Felhívott ma egy ismeretlen férfi, rejtett számról, négyszer, ötször is talán, de a kagyló mindannyiszor néma maradt, fel sem merült bennem más, mint vonalhiba. Aztán mégiscsak beleszólt; a barátnőjét hívogatják erről a számról és most tudni akarja, hogy ki vagyok. Ha kurtán is, de őszintén adtam hangot sajnálkozásomnak a kialakult helyzet miatt, főként, hogy nem tudok neki segíteni, mert erről a számról bizony senkinek a barátnőjét nem zaklatták. De ő nem enyhült, s bár fenyegetőzésig nem merészkedett, egy szavam se hitte el. Mióta tart ez a flört, kérdezte egyre ingerültebben a hang. – Nem is tudom hirtelen – feleltem.

Nabokov írja, igaz egy mentális téren kihívásokkal küszködő szereplője szájába adva, hogy az igazi öröm az emlékezésben rejlik, nem a megélésben. Ez sok mindent megmagyarázhat, de talán mégis érdemes volna figyelmeztetni magunkat, hogy most épp jó. Feltéve, ha épp jó. Vagy akkor ismerjük be, hogy tényleg csak arra megy ki az egész, hogy legyen mit elmesélnünk a kocsmában. Vádolom az egész európai kultúrkört ezzel a Szent Péter-szindrómával, azokat sem mentve fel, akik nem is vallásosak, ti. hogy az egész habzsolás célja, hogy hátha egyszer mégis számot kell adnunk, mi mindent vittünk véghez, s akkor ne a cipőnk orrát fixírozzuk szégyenkezve. Nem fog kelleni. Nincsenek ilyen-olyan országok, a kapui előtt nem…

Hogy létezhet szerelem, ami nem az örökkévalóságban gondolkodik? Bizonyos következményeket viselni kell, ez tán még nem vaskalaposság, nem is olyasmi, ami bosszúvágyból, vagy tudattalan önsorsrontásból ered. Ez csak van, mint az isten vagy a szó, amelyet igen különbözően értelmezünk. Idővel kezdtem megszeretni az értelmezéseidet, ami még csak nem is annyira az ő érdemük. Hogy két ember sokféleképpen kötődhet egymáshoz, ezt értem, bár vigasznak csekély, kimondom: terelés. Sem az eleve kudarcra ítéltetés biztos tudata, sem a különféle természeti törvényszerűségek nem szolgáltatnak elegendő alapot a feloldozáshoz. Már csak a tévéből is úgy tudtam, a szerelemnek úgymond metafizikai ismérve az örökké. Máskülönben mi végre? Mire alapoz, miből eredezteti létjogosultságát, ha tisztában van azzal,…

A legjobb olvasmányélményeimet nőknek köszönhetem. Nem voltam minddel említésre méltó érzelmi kapcsolatban, nincs ilyen összefüggés. De akkor mi egyéb közös volt még bennük a szavakhoz való vonzódáson kívül? A azt szerette, ha egy szöveg leteríti és átrobog rajta, mint valami hódító vikingfalka, B azt, ha a szavak simogatón kúsznak fel a gerincén és észrevétlen érik el azt a pontot, ahonnan már a könyv úgymond letehetetlen. Sose találkoztam senkivel, akinek az olvasás nyújtotta öröm hasonló lett volna mondjuk egy jégkrém elfogyasztásával, vagy akiben egy könyv befejezése pusztán annyi megelégedést keltett, mint tegyük fel portalanítva látni a kedvenc hálószobai komódját. Vannak dolgok, amiket nem érdemes csak úgy elmaszatolva gyakorolni.