rövidpróza

#120

Az apokalipszis néma esztétikája (Krasznahorkai 👍 this)” címmel izgalmas szimpóziumon vehettünk részt a minap a Dabasi Klímasztoikus Szabadegyetem szervezésében, ahol élénknek nem nevezhető vita alakult ki róla, hogy a Margit-sziget déli csúcsánál készült több yottabyte-nyi fénykép feltöltésének energiaigényét teljes egészében fedezi-e, hogy a Tesco lekapcsolta a dekorációs fényeket, vagy további laposelemeket kell vennünk Szlovákiától. Abban ugyanakkor feltétlen egyetértés mutatkozott, hogy ennyi boldogan szelfiző diákot, nyugdíjast, ministránst és kollaboránst min. tizenhat éve nem lehetett látni, mint most a hídfőnél felszínre került atlantiszi sziklaszobrok között. „Gyere, megmutatom, hogy pusztul el a bolygó” – búg egy hang egy fülbe a Jászain, kéz kézbe kulcsol, pirulás, engedés.

Én írom ezt a cuccot.