#41

Végül mindig a hiány marad és semmi más. A lehetőségektől szédült ember annyira fél a haszontalanul múló percektől, hogy épp ez bénítja meg. Egyben így igaza van: valóban el fogják felejteni. Szabad csak akkor lesz, ha elfogadja: ezzel nem veszít semmit. Ehhez azonban találnia kellene legalább egy valakit, aki maga is osztja ezt. Nem úgy van az, hogy kipattan egy ilyen gondolat az ember fejéből, megörül neki és attól kezdve e szerint él. Szüksége van egy mintára, egy hivatkozási pontra, egy megmondó emberre. Anélkül ijesztően radikálisan hangzik az egész, szinte életszerűtlen.

Ezért is jók ezek a világkatasztrófák, ilyenkor az ember nem ér rá ilyesmin gondolkodni, egyáltalán eszébe se jut.