-
#83
Te nem tudod, kezdte, nem tudod, milyen, amikor olyan emberek hangulatára vagy utalva, akik mintha most tévedtek volna ki a dzsungelből. B. kis ideig hagyta tekintetét megpihenni az alakzatba rendeződő sisakokon, de még mielőtt a játék folytatódott volna visszakérdezett, honnan veszed, hogy én ezt nem tudom? Miután a magasba szálló labda elérte pályája zenitjét és megkezdte a méltóságteljes ereszkedést, ez a látvány őbenne is előhívott egy nem várt érzést, mintha maga is süllyedne kissé. Hozok sört, mondta, kérsz? Azonban B., aki az utóbbi hetekben épp tapogatózva igyekezett felfedezni a szabadság megélésének olyan lehetőségeit, amelyek nem járnak együtt a lerészegedéssel, nemet intett. Kocsival jöttem. Közel laksz, vonta meg a vállát amaz.…
-
#82
Az ujjbegyekre koncentrál, az orra hegyére, később a nyelvére, ahogy a szájpadlásához ér, nyomja fel és mintha egész teste mozdulna vele együtt, már-már levitál. De aztán erről a koncentrált befelé fordulásról, a saját érzékeire és testének akár csak kisebb zugaira való összpontosításról mégis egy másik test jut eszébe és egy ideig nem is érzékeli ezt a szemléletváltást. Aztán meg nagyon is érzi, hogy nem történt itt semmilyen váltás, lényét és figyelmét kiterjesztette arra a másikra, így innentől ők ketten egy. Érdemes-e ezen álmélkodni, gondolja magában és arra jut, hogy feltétlenül! Az álmélkodás maga mintha megint le lenne sajnálva. Pedig látni annak a nyaknak az ívét, ahogy a fül mögül lágyan…
-
#81
Az estének abban az órájában volt ez, amikor még nem kell feltétlenül felkapcsolni a biciklilámpát, de már előbújtak a denevérek. Tudom, mert megtanultam, hogy nem kell félni, tudja az, hogy mit csinál, mégis elrántottam néha a fejem ijedtemben, olyan hirtelen kerültek elő és változtattak irányt a levegőben. Ennek itt most hallottam a szárnycsattogását. Úgy szólt rám, hogy nyugodjak csak meg, nem kell itt ugrálni, üljek le, beszélgessünk. Aztán nem beszélgettünk valahogy mégsem. Illetve ő nagyon el akarta mesélni, hogy egyszer a nagyapjával kipucoltak a padlásról egy denevérfészket, szűk, alacsony hely volt a padlás, ezek a dögök meg rengetegen, megijedtek és röpködtek, mint, hát mint a denevérek, ő is hallotta a…
-
#80
Hogy mi történt ott, és bök az állával, vagy az orrával, szóval így bök az egész feje a levegőbe, felém, de leginkább a tekintetével, jól összehúzza gyanakodva, ott mi történt, valami kezelés miatt van, kérdi, én meg, hogy nem, és nézek rá feszesen, ha elmismásolnám, elharapnám a mondatokat, takargatnám magam mint egy szűzlány, jelezvén a gyáva reménykedést, hogy hátha nem bolygatja tovább, azt könnyen értelmezhetné úgy is, hogy felkínálom magam a kivégzésre, de én nézek bele abba a bökő szemébe, nem, mondom, na innen folytasd, ha mered, a kíváncsiskodást. Elfogyott, az történt ott. Sejtenként leszek kevesebb, ami nem egy nagy tempó, de számolni lehet vele. Vagy betűnként! Ritkulnak a nagy…
-
#79
Régen minden poént tőle ismertem. Ami poén létezett, azt ő tudta, eleve ő találta ki, mindet, én tőle hallottam, kétrét görnyedtem a téren, a kapuk előtt, kutyasétáltatásnál vagy a piacról hazafelé. Nem lehetett nem görnyedni, úgy röhögtél. Most már meg úgy szállunk fel a buszra, hogy majdnem körbenézek, hányan látják velem ezt a gyászhuszárt. Nem csodálkozom, csak kényelmetlen. Be kéne fektetni az anyját a pszichiátriára, ő nem felügyelheti a nap huszonnégy órájában, muszáj elmennie dolgozni, a feleségének is. Nem megyünk sokat, két megállót mindössze. Aztán hiába szállunk le, valahogy nem bír eszünkbe jutni, merre is indultunk eredetileg. Kihasználjuk ezt a néhány percet és úgy teszünk, mint akik megérkeztek. Mégsem ennyi…
-
#78
(Cseh Tamás és Másik János Levél nővéremnek című lemeze összekötő részeinek dallamára) Ki mondta neked ezt? De hisz tudod, hogy ő Imre befolyása alatt áll. Szavai pusztán szavak, de nem hitelt érdemlő információk. Kevés, mi tudható. Minden egyébért kénytelenek vagyunk a Magyar Közlönyre hagyatkozni. Ez az esernyő például Bécsben is velünk volt. Egyszer sem kellett kinyitunk. Hol hónod alá csaptad, hol én lóbáltam meggondolatlanul. Kár, hogy nincs róla fotónk. Pedig mintha valaki hozott volna magával gépet. Örülök, hogy végül mégsem hagytuk ki a Schönbrunnt. Bár bizarr vonzalmaddal a rokokó iránt sosem tudtam igazán mit kezdeni. Újabban a férfiak megint sokat sírnak. (Na jó, na jó.) Ne mondd, hogy jobb volt…
-
#77
Elbírja. Nem bírja el. Mondom. Mibe? Ötösbe? Milyen ötösbe? Egy darázs kóricál az ablaküveg és a szúnyogháló között, mert ezek bejönnek, háló ide vagy oda, megtalálják a rést, még a darazsak nem is annyira magától értetődően, de a büdösbogarak, a poloskák, azok valahogy mintha a háló nem is háló lenne, hanem fényfüggöny, díszkivilágítás, jönnek át rajta, mint kés a vajon, most meg már a darázs is, ott teszi magát, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő az én albérletemben csak úgy van, ki-be jár. Tegnap is ráfújtam az egyikre, pedig nem hiszek már abban sem, már a méregben sem hiszek, szarnak ezek a spray-re, röpködnek tovább, ezt szoktam…
-
#76
Lendületesen kezd neki, három lépés, amíg beszívja a levegőt, három amíg kifújja. Hamarosan azonban észbe kap, lassítania kell, ezt a tempót nem fogja bírni sokáig. Csak nem megállni. Saját zihálása mellett valaki másét is hallja a háta mögül, óvatosan fordítja a törzsét, nyakát, egy másik futó közeleg. Gyorsabb, mint ő, utol fogja érni. Le fogja hagyni. Lehúzódik, de a másik mégse halad el mellette. Ismét hátrafordul, még hosszú méterekkel van mögötte. Azon a részen, amely fölé sűrű lombok magasodnak, a rozsdavörös pálya tele tépett levéldarabokkal, fakéregtörmelékkel. Torka szárazon kapar minden lélegzettel. A másik végre mellé ér, ismét készségesen lehúzódik. Elvárás ilyenkor, hogy köszönjenek egymásnak? Kiprüszköl magából egy sziát, a fekete…
-
#75
Végignéztük, ahogy ezek a rendkívül nagydarab és különösen jómodorú, előzékeny és tisztelettudó emberek a sárga csíkos lepedő sarkát felhajtva előbb letakarják vele nagyapám arcát, majd mégis valahogy megragadva egy óvatos, de magabiztos mozdulattal („háromra”) átemelik vele a testet a fekete zsákba, behúzzák felette a zipzárt s három helyen hevederrel rögzítik a hordágyon. A szoba bejáratánál támasztottam a félfát és figyeltem ezeket becsületes és szakszerű mozdulatokat. Elhangzott minden, aminek ilyenkor el kell hangoznia. Megtudtuk, hogy a további ügyintézéshez, amely meglepően kis mértékben igényli már csak a mi közreműködésünket, nagyapám születési anyakönyvi kivonata mellett a házasságát igazoló papírokat, tudniillik hogy a nagymama mellé temethessék, lesz szükséges elvinnünk a kilencedik kerületi irodájukba. Illetve…
-
#74
Legkésőbb amikor a lajosmizsei vonatállomáson ébredsz éjjel kettőkor egy hétköznapon, miközben kurvára másik városban laksz, szembe kell nézned a lehetőséggel, hogy alkohol-problémáid vannak. A korábban még szinte büszkeséggel, sőt némi örömmel fűszerezett érzés, hogy hiába a középkorúakról szóló viccekben emlegetett partiképtelenség, a másnaposság huszonéves szemmel megmosolyogtatónak tűnően súlyos tünetei, te az utóbbi időkben igenis könnyű fejjel és gyomorral iszol meg annyit, amennyit a szalagavató óta soha, az azonos mennyiségű égetett szesz hatása egyre zsugorodik, erősödik ugyanakkor az „ennyivel még elvezetek” illúziója, itt, az éjszakai állomáson, a fiatal, kissé molett, szemüveges kalauzlány barátságos hangjára ébredve néhány perc riadt eszmélés és a képtelenséggel való szembenézés után masszív szégyenérzetbe fordul. Újra Martin Gore…























